Szakállvágó kisokos!

Megmutatjuk, hogy mire érdemes odafigyelni

Mindig fontos szerepet töltött be a szakáll a férfiak életében, ám nem hagyhatjuk azt sem figyelmen kívül, hogy ez nem mindenkinek áll jól. Vannak olyanok is, akik munkahelyi beosztásuk miatt vagy éppen a párjukra való tekintettel (igen, nem minden nő rajong a borostáért, szakállért), nem követi ezt a folyton megújuló és vissza-visszaköszönő trendet, vagyis, hogy szakállt növesszen. Ők azok, akik a borotválkozást mindennapos rutinná tették, de azok a férfiak is szívesebben választják a pengéket, akik minden körülmény között ragaszkodnak az ápolt megjelenéshez. Tény, hogy manapság a szakáll fénykorát éli. Menőnek számít a rövid fazon, a favágó, de még a hipszter stílus is, ám bármelyikről is legyen szó, akkor lesz igazán trendi, ha ápolt megjelenést is kölcsönöz viselőjének.

Mire kell figyelned szakállápolásnál?

1. Puhítsd meg a bőrödet.
Az igazán rutinosak azt ajánlják, hogy borotválkozni reggel vagy este érdemes, lehetőleg fürdés vagy zuhanyzás után, amikor a bőr már kellően megpuhult a meleg víztől. Jó, ha tusolás alkalmával átdörzsölöd egy szivaccsal vagy mosdókesztyűvel a borotválkozásra szánt bőrfelületed, így egyszerűen eltávolíthatóak a szőrtüszőket eltömítő elhalt hámsejtek és felemelhetőek a szőrszálak a tüszők nyílásáról.

2. Válaszd a neked legjobbat.
Mindig a bőrödnek legmegfelelőbb szerkezetet válaszd! Mivel mindenkinek más típusú és érzékenységű bőre van, ezért soha ne annak alapján dönts, hogy mit látsz épp a reklámokban, vagy éppen mit használ a legjobb barátod/kollégád. Nincs két egyforma arc, bőr, szakáll, csupán hasonlóságok vannak, így próbálj ki több módszert, szakállvágót is, hogy rálelj a ténylegesen igazira. A jó döntés meghálálja magát.

Ajánlatunk: A BaByliss W-tech Essential Precision akkumulátoros szakállvágójával már egy 3 napos borosta is jól formázható, nem tépkedi a szálakat, sokkal inkább kíméletesen szabadít meg a nem kívánt szőrszálaktól, és mellette szól továbbá az is, hogy nagyon könnyű a tisztántartása. Mivel akkumulátoros ezért bárhol bevethető, hiszen egy órán át bírja a használatot. Talán pont ez a darab lesz számodra a legjobb választás!

Ha pedig valami kompakt megoldást keresel: A BaByliss 8 in 1 szőrtelenítő készlete annyi cserélhető vágófejet tartalmaz, hogy azzal az arc- és a testszőrzet is „karbantartható”, vagyis orr- és fülszőrzet nyírására is alkalmas. Harminc percen át használható vezeték nélkül, míg a csomag tisztító kefét, fésűt, olajat, és egy a töltéshez és tároláshoz használható tartó állványt is tartalmaz.

3. Ne szappanozz, és figyelj oda a samponválasztásra is.
A szakállápolás a megfelelő sampon kiválasztásánál kezdődik. Sokan követik el azt a hibát, hogy a kézmosáshoz használt szappannal tartják tisztán arcszőrzetüket, pedig ez rendkívül szárítja a szakállt és az alatta levő bőrt is. Igyekezz valami jobb minőségű sampont vagy natúrszappant beszerezni, és ha kell, akkor nyugodtan használj balzsamot vagy szakállolajat is, amelynek rendszeres használata fényessé és puha tapintásúvá teszi az arcszőrzetedet.

4. A hajvágó nem szakállvágó, és ez fordítva is igaz.
Tudjuk, hogy ez így elsőre bután fog hangozhat, de nem véletlenül írják rá a termékek csomagolására sem, hogy mire való. Ha olyan terméket keresel, ami mindezt tudja, számtalan típus között válogathatsz, de ha csak  egy remek hajvágóra lenne szükséged, arra is tudjuk a megoldást.

Ajánlatunk: A BaByliss E 695E hajnyíróját rozsdamentes acél pengékkel ellátott akkumulátoros verzióját melegen ajánljuk, hiszen ez annyira megkönnyíti majd a dolgod a hajápolásban, hogy ezentúl biztosan ritkábban kell majd a fodrászodat is meglátogatnod.

Hozzászólások letiltva.