Aktivitásmérők és okosórák – melyik mire, és legfőképp kinek való?

Kisokosunkban röviden bemutatjuk a két okoseszköz közti különbséget és segítünk a döntésben, hogy melyikre lesz szükséged, ha új kütyüt tervezel vásárolni. Választ adunk arra is, hogy melyik mire való és miket tudsz vele mérni. A cikk végén pedig összehasonlítjuk a két kategória TOP 3 termékét, hogy könnyebb legyen a választás.

Rengeteget változott körülöttünk a világ az elmúlt évtizedekben, a kilencvenes években még főleg vezetékes telefonon beszélgettünk a tőlünk fizikailag távol lévőkkel, eleinte a központ kapcsolta a megfelelő számot, aztán magunk tárcsáztunk, ezután terjedni kezdtek a rádiótelefonok, hogy 2007-ben az Apple és Steve Jobs történelmet írjanak az okostelefonokkal. Ekkoriban még a 3,5 hüvelykes képátló is soknak tűnt, míg ma, alig 12 évvel később már az 5,5-6 hüvelykes kijelzővel szerelt mobilok számítanak átlagosnak.

A telefonok nemcsak méretükben, tudásukban is sokat változtak, egyfajta zsebszámítógéppé nőtték ki magukat. Sőt annál is többé váltak, hiszen a levelezés, a csetprogramok, a közösségi média, a játékok, az internetes böngészés, a zenehallgatás és videónézés mellett élő navigációra, sőt akár aktivitáskövetésre is alkalmasak lettek. Igaz ez utóbbira csak korlátozott mértékben, leginkább a lépésszámlálás működik hozzávetőleges pontossággal, illetve a távolság- és sebességmérés a beépített GPS segítségével.

A méret a lényeg

A relatív nagy méret miatt sportolás közben nem igazán kényelmes a mai okostelefonokat sem magunkkal cipelni, sem pedig elővenni és babrálni vele. Ezt a problémát ismerték fel a gyártók, amelyek közül mára sok gyárt úgynevezett fitnesz karkötőt, vagy más néven aktivitásmérőt. Ezek a jellemzően csuklóra rögzíthető, könnyű és apró szerkezetek – mivel végtagra kerülnek – pontosabb képet adnak a megtett lépésekről. Ha pedig beépített pulzusmérővel is rendelkeznek, akkor a sporttevékenységek figyelésének sokkal hatékonyabb módját tudják felmutatni, mint a zsebbe, felkarra, vagy hátizsákba/övtáskába rejtett telefon. Az egyszerűbb modellek már akár 10 ezer forintos költségkeretből is beszerezhetők, miközben extra motivációt jelenthetnek akár csak azáltal, hogy a használójuk a saját szemével győződhet meg a rendszeres mozgás okozta fejlődésről.

Nem csak profi sportolóknak – Aktivitásmérők

Nem kell, hogy az életünk jelentős részét rekortánon töltsük, vagy hogy a konditerem a második otthonunknak számítson ahhoz, hogy hasznosnak találjuk a fitnesz karkötőket. A lépésszámláló emlékeztethet arra, ha az adott napon még szinte semmit sem mozogtunk, míg az automatikus mozgásösztönző az ülőmunkát végzőknek segít. Nem hagyja, hogy belefeledkezzünk a munkába és órákon keresztül üljünk egy helyben a monitor előtt görnyedve, mely hosszú távon mozgásszervi és belső szervi problémákhoz vezethet, ehelyett megadott időközönkét figyelmeztet, hogy itt az ideje kicsit megmozgatni végtagjainkat. A visszajelzések alapján kifejezetten sokat segítenek ezek az eszközök a hobbimozgás beindításában is.

Amiatt, hogy az aktivitásmérők jellemzően egyszerűbb, kisebb kijelzővel rendelkeznek, működtetésükhöz kis számítási teljesítmény szükséges, ezekből adódóan pedig keveset is fogyasztanak, így akár napokig vagy bizonyos modellek esetében hetekig használhatók újratöltés nélkül. Az olcsóbb aktivitásmérők monokróm kijelzővel rendelkeznek, a drágábbak között pedig egyre több a színes képernyős darab, de valójában sportolás közben egy dolog lesz fontos: hogy a lehető leggyorsabban, legegyszerűbben le tudjuk olvasni az eredményeket az eszközről.

Az ellenállóság fontos szempont

A legtöbb típus valamelyest ellenáll a pornak és a víznek, azonban jelentős különbségekkel találkozhat, aki beleolvas a fitnesz karkötők leírásába. Van, amelyik éppen csak a fröccsenő víztől védett, és olyan is, amelyikben úszni is lehet, sőt akad, amelyik kifejezetten tartalmaz is úszáskövető módot – persze a szauna ezeknek sem feltétlenül tesz jót, ahogy a sós víztől is rendre óva intik a vásárlókat a gyártók.

Szerencsére a kínálat hatalmas, így mindenki találhat a stílusához illő színű, formájú, méretű eszközt. Le kell azonban szögeznünk, hogy az aktivitásmérők leginkább sportosságot sugallanak, így egy üzleti találkozón, vagy egyéb dress code-dal jelölt eseményen idegenül hathatnak. A gyártóknak persze erre is van válaszuk, az okosórák minden olyan tudással rendelkeznek, mint a fitnesz karkötők, megjelenésük azonban azoknál sokszor komolyabb és elegánsabb, ráadásul funkcionalitásuk is gazdagabb.

Elegánsabb megjelenés, nagyobb tudás – Okosórák

A definíció szerint okosórának azt a karórát nevezzük, amelyiket vezeték nélkül összeköthetünk telefonunkkal, és még alkalmazások is telepíthetők rá. Mármint az órára. A gyártók elég szabadon kezelik ezt az utóbbi kitételt, és találkozni olyan okosórákkal is, melyekre alkalmazások nem telepíthetők, viszont a hagyományos órafej+szíj kombinációból állnak, és az okostelefonokkal gond nélkül kommunikálnak. Mindezek miatt nem is feltétlenül az elnevezés a fontos, hanem azt kell tisztáznia magában a leendő vásárlónak, hogy mire van valójában szüksége, mire, mikor, milyen helyzetben szeretné használni az új, viselhető eszközét.

Amennyiben az okostelefon és az okosóra együtt tesz nálunk szolgálatot, a bejövő hívásokról, üzenetekről és a beállított értesítésekről anélkül tájékozódhatunk, hogy elő kellene venni a mobilunkat. Ez a női táskák mélységeit ismerve nagyon hasznos tud lenni, de a férfiak számára is ugyanúgy hasznos funkcióról beszélünk. Vannak modellek, melyek beépített mikrofonnal és hangszóróval is rendelkeznek, így a hívás teljességében lebonyolítható a telefon elővétele nélkül, míg más okosórák esetében csak elutasítani, vagy némítani tudjuk a hívást. Egy karórán gépelni sem igazán kényelmes, ezért leginkább csak az üzenetek és értesítések elolvasására alkalmasak, válaszolni már mobilról fogunk. Persze lehet, hogy beállítottunk automatikus válaszokat, melyekből az óralapon választva megoldjuk a helyzetet, de hosszabb üzenetváltásokra nem ezeket fogjuk használni – nem is ez a céljuk.

Az okosórák kijelzője jellemzően részletgazdagabb, jobb felbontású mint a fitnesz karkötőké, ahogy a szoftverek meghajtásáért felelős hardver is többet kér enni, így a jellemző akku élettartam néhány nap, aztán tölteni kell. Ez általában nem tart túl sokáig, egyes modelleknél akár a reggeli tisztálkodás ideje alatt végbemehet a teljes feltöltődés.

Javuló alvásminőség

Az alvásfigyelés funkció általában már minden kategóriában, így az okosórák mellett fitnesz karkötők legtöbbjében is megtalálható. A megfelelő alkalmazással összekapcsolva kimutatható mennyit és milyen mélyen aludtunk, hányszor ébredtünk fel az éjszaka, illetve mennyi időt töltöttünk az egyes alvási szakaszokban. Visszajelzést kaphatunk az alvás minőségéről, egyes modellek például érzékelik, ha ritkán váltottunk pózt. A nehezen ébredőknek kifejezetten hasznos lehet az intelligens ébresztés, ilyenkor az alkalmazás akkor ébreszt fel bennünket, amikor már nem a mélyalvás fázisában járunk. A csuklóra húzott eszközök sokkal pontosabb képet adnak az alvás minőségéről, mint a matracra tett telefonok, ráadásul rezgőfunkciójuknak hála „némán” ébresztenek.

Nem orvostechnikai eszköz

Bár a különböző technológiáknak köszönhetően a fitneszkarkötők és okosórák hozzávetőleges pontossággal képesek meghatározni a pulzust, azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezek a készülékek még így sem helyettesítik a vérnyomásmérő műszereket, az adataik tájékoztató jellegűek!

Kinek ajánljuk?

A fitneszkarkötők olcsóbbak az okosóráknál, cserébe megjelenésük és tudásuk is elmarad drágább társaiktól. A sportolni vágyóknak, a mozgási adataikra kíváncsiaknak és a rossz alvóknak mindenképp érdemes beruházni legalább egy aktivitásmérőbe, akik pedig nem szeretik állandóan elővenni a telefont egy-egy bejövő üzenet, vagy a hívó fél ellenőrzése céljából, esetleg komolyabban veszik a mozgást, de nem szeretnék a telefonjukat is cipelni futáshoz vagy kerékpározáshoz, azoknak a GPS-el felszerelt modelleket javasolnánk. Ezek a hordható okoseszközök (bármelyik kategóriát is nézzük) nagyon praktikus kis kiegészítői lehetnek öltözékünknek és életünknek egyaránt.

 

De hogy kicsit konkrétabbak is legyünk, mutatunk néhány karkötőt és órát, ezek mellett a webshopunkban számos másik modell várja leendő gazdáját!

Aktivitásmérők

Xiaomi MI BAND 3

A Xiaomi MI BAND sorozat népszerűsége nemcsak alacsony árazásának köszönhető, az alapfunkciók (pulzusmérés, alvás monitorozása, lépésszámláló, elégetett kalória mérése, távolságmérés/idő, emlékeztető) mellett, olyan extrákkal is rendelkezik, mint a telefon zárása jelszó nélkül, hívások kezelése, emlékeztetők, ébresztő beállítása. Lekerekített formavilágú dizájnja és fekete színe az elegancia és modern stílus megtestesítője. Por-és vízálló, nagy előnye, hogy egyetlen feltöltéssel akár 20 napig is bírja.

Honor BAND 4 Running

A fiatalos és sportosan elegáns Honor Band 4 Running több színben is választható. 50m-ig vízálló, így úszáshoz is tökéletes. Különlegessége, hogy a futócipő cipőfűzőjébe illesztve “Foot Mode”-ban az összes megtett lépés pontos rögzítésére törekszik, a korszerűsített futásmegfigyelő algoritmussal együtt a futás távolságát 95% fölötti pontossággal képes meghatározni. A készülék emellett figyeli a lábmozgás mintázatát, a földetérési időt, a lépésszámot, a lépéstávolságot, az everzió mértékét és a fordulási szöget is.

Huawei Color Band A2

A HUAWEI A2 Band a szívritmusra és a légzésre koncentrál. Egész napos szívritmusfigyelő funkciója a szívműködésedről készít elemzést, légzési útmutatója pedig a megnyugtató fényjelzésekkel együtt segít az összpontosításban. A Firstbeat a futási stílust elemezve személyre szabott edzéstervet készít az állóképesség és a lefutható távolság növeléséhez.

Okosórák

Honor Band 4

Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb okoskarkötője. Színes AMOLED érintőjkijelzővel és pontos pulzusméréssel rendlekezik. A pulzusmérés ténylegesen folyamatos és meglepően pontos értékeket ad. A TruSleep funkció pedig több, mint szimpla alvásfigyelő. Egy töltéssel kb. 7 napot bír és egyszerűen pattintható a töltőre is. Ár-érték arányban az egyik legjobb választás.

Huawei Watch GT

A HUAWEI WATCH GT még az elhivatott sportolóknak is komoly segítséget jelenthet, mivel olyan beépített intelligens funkciókkal rendelkezik, mint a tudományos alvásfigyelés, fitneszfigyelés, információs támogatás, pulzusmérés és a GPS. Ráadásul az óraszíj legszigorúbb bőrallergia-előírásoknak is megfelel, biztonságos és kényelmes viseletet biztosítva.

Samsung Galaxy Watch Active

A Samsung kerek kijelzős órája nemcsak követi a napi aktivitást, de rendszeresen tanácsokat is ad a fejlődés érdekében. A Galaxy Watch Active-ba épített szívverés-mérő azonnal jelez, ha rendellenes szívverést tapasztal, továbbá méri a viselője stressz-szintjét, melyet a normálisól való eltérés esetén, a „Légzőgyakorlat” menüpontra kapcsolva segít helyreállítani. A beépített Samsung Health applikációval összegzést készít a felhasználó egészségügyi állapotáról, melyet a képernyőn azonnal meg is tekinthet.

 

Ismerd meg teljes kínálatunkat a weboldalunkon ide kattintva!

Hozzászólások letiltva.